A konferencia sajtóanyaga

Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás Budapesten először

2009 október 31-én, szombaton Budapesten a BME Informatikai épületében kerül megrendezésre az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás az FSF.hu Alapítvány szervezésében. A konferencia azzal a kettős céllal jött létre, hogy népszerűsítse a szabad szoftvereket és azok újdonságait Magyarországon, illetve hogy egy olyan visszatérő fórumot teremtsen, amely alkalmat ad arra, hogy a hazai érdeklődők, felhasználók, civil szervezetek és a nyílt forráskódot képviselő cégek találkozhassanak egymással.

Az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás a korábbi sikeres Ubuntu Konferenciák utódjaként jött létre. A rendezvényt több neves hazai cég is szponzorálja, akik egyben a kiállító cégek listáját is adják. A konferencia fő támogatója a hálózati biztonságtechnikával és virtualizációval foglalkozó Andrews IT Engineering Kft., kiemelt támogatóként a Magyarországon Red Hat-et képviselő ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. karolta fel a rendezvényt. Ezüst fokozatú támogatóként jelennek meg a következő cégek: BalaBit IT Security, Linux Akadémia és a Radixcloud.com, emellett támogatóként a Novell is kiállít.

“Az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás most meghirdetett programja és a támogatók sora több hónapos munkánk eredménye, reméljük, hogy az esemény méltó helyet képvisel majd a hazai informatikai konferenciák között” - mondta Mátó Péter, az Fsf.hu Alapítvány kurátora, egyben a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás szóvivője. “Az előzetes regisztráció alapján több mint 400 látogatót várunk a BME-re október 31-én, szombaton, ez a szám egyértelmű jele annak, hogy a szabad szoftvereknek nagy követő tábora van Magyarországon, valamint az érdeklődés és az elhatározottság folyamatosan növekszik.”

Konferenciaprogram

A Szabad Szoftver Konferencia széles programválasztékkal jelentkezik. Három előadói és egy workshop szekció, valamint a kiállítás párhuzamosan zajlanak majd, felkínálva a lehetőséget, hogy minden látogató megtalálja a maga számára megfelelő előadást.

A Konferencián számos ismert szakember ad elő, de az általunk meghívott három kiemelt előadó tovább növeli a konferencia színvonalát. Kiemelt előadók:

Kadlecsik József: Eredetileg fizikusként végzett, de már hosszú évek óta Linuxszal és szabad szoftverek fejlesztésével, programok a szó eredeti értelmében való hackelésével foglalkozik.

Előadása: iptables és ipset
A netfilter/iptables nyújtotta rugalmasságot könnyen tudjuk ötvözni kiváló teljesítménnyel, ha tűzfal szabályainkat megfűszerezzük egy kis ipset-el. Az előadásban a "miért" alapozást néhány "hogyan" recept követi, a gyakorlat felől bemutatva a megoldási lehetőségeket.

Dr. Szentiványi Gábor: informatikus, az ULX ügyvezetője. 1994-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanulmányait a Karlsruhe-i Műszaki Egyetemen folytatta UNIX multimédia rendszerek fejlesztése témakörben. Disszertációját Hollandiában, a Delfti Műszaki Egyetemen írta multimédia információs rendszerek témakörben, nyílt forráskódú technológiákra alapozva. Hazatérését követően hazai nagyvállalatoknál informatikai rendszerek tervezésével és tanácsadással foglalkozott, ezzel párhuzamosan célul tűzte ki a Linux magyarországi elterjesztését a vállalati felhasználók körében. 2001-től az ULX Kft. ügyvezetőjeként a vállalat vezetését, valamint üzletfejlesztési és stratégiatervezési feladatokat lát el.

Előadása: A felhőkön túl
A nyílt forráskód előkelő helyen szerepel a számítási felhők világában, szinte minden kezdeményezés, legyen az közösségi, üzleti, magán vagy egyéb, egyértelműen nyílt forráskódú technológiákra épít a felhőarchitektúrák és konkrét implementációk készítésekor. Az előadás áttekintést ad arról, hogy milyen projektek, kezdeményezések, technológiák léteznek jelenleg számítási felhők, cloudok létrehozására, illetve, hogy a jövőben milyen irányok, megoldások várhatók a cloudok terjedésében.

Torma László: A Magyar Ubuntu Közösség és az FSF.hu Alapítvány aktivistája, nemzetközi Ubuntu tag. A Magyar Ubuntu Közösség keretein belül az Ubuntu.hu oldalon megjelenő tartalmakkal foglalkozik elsősorban, emellett részt vesz különféle események szervezésében és a közösség életének irányításában. Saját oldalán, a Mogorva Mormotán (mogorvamormota.hu) Ubuntus és más GNU/Linuxos technológiákkal foglalkozik, bemutatva a legújabb fejlesztéseket, az izgalmas projekteket és a szabad szoftveres megoldásokat.

Előadása: Új technológiák az Ubuntuban
Az előadáson az Ubuntuban megtalálható, vagy közeljövőben megjelenő új fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szó lesz többek között az Ubuntu One elnevezésű cloud szolgáltatásról, a Social from the Start projektről, aminek célja a közösségi szolgáltatások (például Twitter, Identica, Facebook) integrációja, a kifejezetten netbookokra és smartbookokra szánt technológiákról, mint az Ubuntu Netbook Remix és a Moblin, a Software Store elnevezésű, egységesített csomagkezelési felületről, vagy a rendszerindítási folyamat felgyorsítására tett erőfeszítésekről. Az előadás segítségével bepillantást nyerhetünk az Ubuntu izgalmas jövőjébe, ami már nincs is annyira távol.

A teljes program itt található: http://konf.fsf.hu/cgis/ossc/2009/speakers

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az esemény helyszínén büfé áll majd a hallgatóság rendelkezésére. A konferencia végén a közönség szavazhat a legjobb előadásról, melynek előadója különdíjban részesül. Az előadások anyagából konferenciakiadvány készül, mely a rendezvény után letölthető lesz a konferencia weboldaláról.

A helyszínen a regisztráció és bejelentkezés reggel 8.30-kor kezdődik a BME Informatikai Központjában. Cím: Magyar tudósok körútja 2., XI. kerület, Budapest, 1117, 06 1 463-1210

Az előadások az IB025, IE220 és az IE215 előadókban lesznek. További információ és regisztráció a http://konf.fsf.hu címen.

Az Fsf.hu alapítványról:

Az Fsf.hu Alapítvány azzal a céllal jött létre 2003-ban, hogy a szabad szoftvereket Magyarországon használhatóvá és elfogadottá tegye.

Az alapítvány legfontosabb projektjei:

További információ a http://fsf.hu honlapon.