Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás 2013, Budapest

Az előadás tervek közül a kiemelt előadók május 12-e, éjfélig fogják kiválasztani a programba kerülő előadásokat.

Az FSF.hu Alapítvány 2013-ban újra megrendezi a Szabad Szoftver Konferenciát és Kiállítást Budapesten.

A rendezvény Budapesten, az Óbudai Egyetem Bécsi úti épületében (térkép és egyéb infó) kerül megrendezésre, 2013. június 8-án. A konferencia reggel fél tíztől délután ötig tart. Három szekcióban párhuzamosan zajlanak majd a szakmai előadások, ezekkel párhuzamosan az aulában szabad szoftverekkel és szabad kultúrával kapcsolatos kiállítás lesz. Reményeink szerint minden látogató találhat majd őt érdeklő előadásokat vagy más érdekes elfoglaltságot.

A helyszín környékén ingyenesen lehet parkolni.

Szeretnénk, ha a hallgatók szívesen eljönnének, ezért a reggel érkező és a rendezvény végéig maradó hallgatók között ki fogunk sorsolni két 120GB-os és egy 250GB-os SSD-t.

A konferencia kiemelt előadói

Kadlecsik József, a Linux kernel csomagszűrő alrendszerének, a netfilter-nek egyik vezető fejlesztője,
Tímár András, LibreOffice fejlesztő, a LibreOffice Engineering Steering Comittee tagja, valamint
Légrádi Gábor, az Óbudai Egyetem mestertanára, a Magyar BSD Egyesület elnöke. Ők választják majd ki a jelentkező előadók előadásai közül azokat, amelyek bekerülnek a három szekció programjába.

A konferenciára Magyarország legjobb előadóit, kiállítóként pedig számos szabad szoftverekkel foglalkozó civil, szakmai szervezetet valamint céget hívunk. A részvétel látogatók számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előadások anyagából konferenciakiadvány készül majd, mely ISBN számot is kap.

Amennyiben szívesen látogatnál el, adnál elő vagy állítanál ki a konferencián, akkor kérjük regisztráld magad a bal oldalon található regisztrációs menüpontok valamelyikénél!

A potenciális kiállítók és támogatók az egyszerűség kedvéért küldhetnek azonnal levelet a konf2013@fsf.hu címre, és megkezdjük velük az egyeztetést.

Üdvözlettel:

Konferenciaszervező csapat, FSF.hu Alapítvány